A „kávé” volt 2014 közepe és 2015 közepe között az Egyesült Államok egyik leggyakrabban megosztott szava a Twitteren, ezt követte a „sör” és a „pizza”.
Ez a tendencia azonban nemcsak az ételek és italok népszerűségét mutatja, hanem sokat elárul általános egészségi állapotunkról is. A Utah-i Egyetem munkatársai egy éven át közel 80 millió Twitter-üzenetet elemeztek, teljesen véletlenszerűen. Ezután kiválasztották azt a 4 millió tweetet, amik az ételekről, illetve a gyorséttermekről, húsokról, gyümölcsökről, zöldségekről vagy épp magvakról szólnak. A top 10-es lista szerint ugyanakkor a fentieken kívül a negyedik legnépszerűbb ételhez kapcsolódó kifejezés a „Starbucks” volt, ami a gyorsétel kategóriába tartozik, míg a hetedik helyen a „csirke” áll, ami viszont az egészséges étel kategóriájába illik.

Kiderült az is, hogy a szegényebb régiókból származó posztok között egészen ritkán szerepeltek egészséges ételek. A geotaggelés azt is elárulta, hogy az olyan környékek lakói, ahol sok a gyorsétterem, szintén nagy előszeretettel fogyasztanak gyorsételt: hamburgert, pizzát, hotdogot.

A szakemberek szerint a Twitter nemcsak közösségi eszköz, igen pontos képet fest egy-egy régió étkezési szokásairól, ehhez kapcsolódóan pedig egészségügyi kockázatairól is, amire érdemes odafigyelni.

Forrás: http://mipszi.hu/hir/161122-twitter-aktivitas-etkezesi-szokasok